Our Philosophy

Magyarországon a rendszerváltás előtt az állam, illetve az önkormányzatok hozták létre és finanszírozták a művelődési központokat, politikai szájízüknek megfelelően. E házak később, a rendszerváltás után jellemzően forráshiányos, idejétmúlt, poros intézményekké váltak. A ’90-es éveknek az állami kultúrafinanszírozás területén is érezhető optimizmusa Magyarországon 2010 környékére szertefoszlott. Az utóbbi években az aktuális pártpolitika ismét egyre dominánsabban rátelepszik a kultúraszervezésre. A progresszív kultúra számos fontos szereplője vérzett el azon, hogy állami és/vagy önkormányzati támogatásokból, az ő ingatlanjaikban működtek – a mindenkori politikai széljárásnak kiszolgáltatottan. Igény támadt tehát arra, hogy alulról szerveződő, független, önmagukat fenntartani képes helyek szülessenek.

Amikor a Müszit 2011-ben elkezdtük felépíteni a Blaha Lujza téri Corvin Áruház 3. emeletén, egyfelől saját alkotói szükségleteinknek szerettünk volna eleget tenni, másfelől számot vetettünk az általánosan mutatkozó politikai-társadalmi átalakulásokkal és a helyi közösségek igényeivel is. Olyan intézményi formát képzeltünk el, mely teret ad a különféle igényeknek, szabad alkotásra bátorít, s melyet tagjai saját ízlésük szerint formálhatnak és alakíthatnak.

Civil szerveződésként, állami támogatások és üzleti befektetők nélkül vágtunk bele, hogy létrehozzuk a Müszit: egy olyan befogadó intézményt, ahol kreatív ötletével bárkiből programszervező válhat; ahol lehet színházat csinálni, táncolni, filmet nézni, kiállítást rendezni, ping-pongozni, csocsózni, ahol vannak gyerekprogramok, koncertek, vitafórumok. Ahol nem a profithajhászás vagy a hatalomhoz való viszony számít, hanem a szabad együttlét.

Hogyan is működik a Müszi?
A szervezettség és az anarchia egyensúlyában. A kezdeti anarchisztikus lendület után éreztük, továbblépésre van szükség ahhoz, hogy a hely működését fenntarthatóvá tegyük és a befogadott művészeti, társadalmi csoportok, alkotóközösségek sokszínűségét megőrizhessük. Ennek lehetőségét egy olyan szimbolikus városállam létrehozásában látjuk, amelyben a lakosság jólétét az önfenntartás hatékonyabb eszközeivel tudjuk biztosítani, s amelynek lakói egymást tisztelve és segítve járulnak hozzá folyamatosan alakuló városuk fennmaradásához és fejlődéséhez. A cél olyan államon belüli független városállam alapítása, mely valóban betölti az állam legalapvetőbb funkcióját: az állampolgárok javát szolgálja. Városállamunk működése saját törvényeken nyugszik, saját valutája és gazdasági rendszere van, mely a közösségen belül előállított termékek és szolgáltatások közvetlen cseréjét is támogatja. A társadalmi vállalkozás üzemeltetése során a bevételt termelő tevékenységek (bérlői közösség, programszervezés, vendéglátás, stb.) a non-profit, társadalmi célok megvalósításának gazdasági alapjává válhatnak. Így belső, önfinanszírozó, önműködő struktúra hozható létre. Itt ér össze a városállam-koncepció és a társadalmi felelősségvállalás.

Vizionált köztársaságunk az elfogadás, a befogadás, a szólásszabadság és a másik ember tiszteletének elvei alapján működik. Minden felnőtt, gyerek, állat és növény szívesen látott vendég. A másság és a másként gondolkodás magától értetődő, a vita és az egyéni gondolat természetes. Az eldobott, használaton kívüli tárgyakat, bútorokat, növényeket, jegyzékből törölt utcaneveket befogadjuk és a hely részeivé tesszük. Egyedi, helyszínre szabott tájékozódási rendszert találunk ki. Nem mindenben értünk egyet a Müszit lakó és a programok erejéig befogadott közösségekkel, de ezeket az elveket közös alapvetésként kezeljük.

Kezdeményezésünk, melyet a szűkebb lokális, a budapesti, az országos, sőt a globális kulturális piacon is képviselünk, nem kivonulás a társadalomból. Nem annak ellenében hoztuk létre. Hanem – még ha játékosan is, de teljes komolysággal – mintát és élő bizonyítékot kívánunk nyújtani: így is lehetséges élni, és odakint is valahogy így kellene. A Müszi szerves része a helyi városszövetnek, ám egyben mobil is: olyan működő(képes) rendszer, amely értéket hoz létre, és amelyet bármikor, bárhova magunkkal vihetünk.

Tisztelettel:

Bársony Júlia

művészeti vezető

MÜSZi – Művelődési Szint

www.muszi.org

Budapest,

2016. április

A „SZABADEGYETEM”

 

Budapest szívében új kulturális bázis van kialakulóban. Az értékmentő kreatív közösség független szerveződésével hiánypótló művészeti és társadalmi központot kialakítása zajlik. Az új találkozási pont egy mintaprogrammá szeretne válni, egy olyan összművészeti inkubátorrá, ahol közös erővel, új finanszírozási modellel szeretnék biztosítani az alkotói függetlenséget és szabadságot.

A MÜSZi hosszú távú kulturális koncepciója három fő pillér mentén vázolható fel.

1. Szabadegyetem – művelődési házak újradefiniálása

Olyan programok, vitafórumok, rendezvények befogadását tervezzük, amelyek az aktuális közpolitikai, kulturális és civil társadalmi kérdéseket járják körül. A nem hagyományos, délutáni és esti idősávokban megvalósuló eseményeken a meghívott témavezetők, szakértők elméleti felvetéseire – vitaindítóikra – művészeti alkotásokkal teremtünk kötetlen, interakcióra hívó atmoszférát. A MÜSZi rezidens alkotóközössége időről időre zenei, képzőművészeti, vizuális vagy éppen színházi formákon keresztül kíván kommunikálni az eseményeken megjelenő közönséggel, így ösztönözve a jelenlévőket aktivitásra és kritikus gondolkodásra. Mindezt egy olyan kivételesen központi, belvárosi helyszínen, amely nem csak páratlan előnyökkel jár, de valódi alternatívája is kíván lenni azoknak az intézményeknek, amelyeknek az elmúlt időben kényszerből fel kellett számolniuk működésüket és el kellett hagyniuk korábbi központi, frekventált helyszíneiket. Ezzel szeretnénk továbbra is biztosítani a közvetlen interakciót művészek és közönségük között egy egész nap, alternatív kulturális szigeteként működő, kreatív foglalkoztató- és munkahelyszínen, a belváros szívében.

2. MÜSZi, mint a kulturális piac generátora – művészeti megrendelések a Corvin Áruházból

Célunk egy olyan kreatív alkotói bázis működtetése, amely ugródeszkaként szolgálhat független művészek számára olyan központi platformot biztosítva, ahonnan könnyebben érvényesülhetnek összművészeti projektjeikkel. A tervek szerint a MÜSZi rezidensei kollaborálva egymással újabb művészeti formákat kísérletezhetnek ki, demonstrálva az alkotói közösség exkluzív egyediségét és páratlan lehetőségeit.

Olyan megrendeléses munkák és fesztivál meghívásokra való felkészülési terep kíván lenni a bázis, ami eddig ilyen formában és spektrumban még nem volt Magyarországon. Alkotói központunk olyan megbízások, megrendeléses munkák, és fesztivál meghívásokra való felkészülési terep kíván lenni, ami eddig ilyen formában és spektrumban még nem volt jelen Magyarországon. A cél, hogy minél több kreatív alkotó (ki)használhassa a központi helyszín kiváló stratégiai előnyeit. Elsősorban a jelen gazdasági és közpolitikai helyzet miatt kisebbségbe szorult, egzisztenciálisan veszélyeztetett közösségeknek kívánunk teret biztosítani a fenntartható, előnyös és megfizethető környezetben

3. Függetlenségi kiáltvány: fenntarthatóság – mintamodell – új finanszírozási struktúra

Az egyik legfontosabb kulturális missziónknak tekintjük, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben, amikor a magyar fiatalok többsége, legfőképpen a művészeti területeken dolgozó, pályakezdő alkotók nagy része külföldön keresi boldogulását, épüljön egy olyan inkubátor-intézmény Budapesten, amely képes legalább kísérletet tenni az értékek megőrzésére, átmentésére. Sőt, ehhez még vonzó továbbfejlesztési alternatívát is fel tud mutatni. Feladatunknak tekintjük egy aktív civil közösség, kritikusan gondolkodó, párbeszédre nyitott új generáció kinevelését. Mindezt önszerveződéssel, minél több érdekképviseleti szervezet bevonásával, vidéki és külföldi közösségekkel való együttműködéssel. A MÜSZi ezzel a működési formával a demokratikus, köztársasági eszmék újraélesztésére is kísérletet kíván tenni. Függetlenségünk és szabadságunk alapfeltételéhez elengedhetetlen kialakítani egy olyan alternatív működtetési, finanszírozási rendszert, amely mindezt biztosítani tudja. Az üzleti-piaci szektor nyitott és nagyvonalú szereplőinek megnyerése mellett adománygyűjtéseket, nyílt napokat is szervezünk, melyeken az érdeklődők bepillanthatnak alkotóközösségünk műhelyeibe és amelyeken gyerekeknek, iskolás csoportoknak foglalkozásokat szerveznénk. Az elkészülő produktumokat pedig akár a helyszínen meg is lehet vásárolni. A workshop-ok betekintést engednének az alkotói folyamatokba, újabb interakciót indukálva a közönséggel. Az ilyen eseményeken még több ember előtt nyílhatnának meg bázisunk kapui. Látogatóinknak helyi alkotók egyedi dizájnnal kreált emléktárgyakat, ajándékokat készítenének egyúttal bevezetve őket saját világukba is.

Elsődleges célunk az önfenntartás, amihez terembérléssel, rendezvényszervezéssel, workshop-okkal, művészeti befogadó helyként teremtenénk elő az alapokat. Rezidensprogramjaikat folyamatosan terjesztenénk ki és tennénk elérhetővé vidéki és külföldi művészpartnereinknek számára is. Ezzel remélhetőleg indirekt módon terjedhetne a MÜSZi munkásságának és törekvéseinek híre idehaza és külföldön egyaránt.

Tisztelettel:

Bársony Júlia

művészeti vezető

MÜSZi – Művelődési Szint

www.muszi.org

Budapest,

2012. szeptember