11.16. VIII. FRISSEK Minifesztivál – A NAGY BUMM

11.16. VIII. FRISSEK Minifesztivál – A NAGY BUMM
Feltörekvő magyar művészek fesztiválja - 2 éves jubileumi Durranás
Facebook esemény
Különleges alkalomhoz érkezett a 2011-ben Lengyel Katalin táncművész által elindított és igazgatott FRISSEK Minifesztivál. Idén novemberben ünnepli 2 éves évfordulóját, aminek alkalmából egy hatalmas összművészeti estet láthattok rengeteg fellépővel. Az új, meghívott művészek mellett az összes korábbi Minifesztiválon fellépett művészek is velünk ünnepelnek kisebb performanszokkal és koncertekkel. Mindezt egy laza este keretében, dj zenével megfűszerezve, evés-ivás kíséretében. Igazán NAGY DURRANÁS lesz több, mint 20 fellépővel, ne hagyd ki, mégis csak egyszer vagyunk 2 évesek! Gyere, ünnepeljük együtt a kreativitást a MÜSZI-ben!
Különböző művészeti ágakból érkeznek fellépők, hogy a közönség egyszerre többfajta előadóművészettel és annak fiatal képviselőjével ismerkedhessen meg. Minden meghívott előadónak maximum 10 perc áll rendelkezésére, amiben előadhatja legújabb ötletét, munkáját. A sűrű program miatt a szünetek nem az egyéni előadások után, hanem kisebb blokkokat követően lesznek, amikor is dj játszik majd zenét és a MÜSZI otthonos kis büféjében lehet enni, inni és az alkotókkal beszélgetni, ismerkedni.
Fellépnek: Buday Enikő (performansz), Dányi Krisztina (énekes), Fekete Géza (képzőművész), Hartyáni Gábor (zenész), Herold Eszter (kortárs táncművész), Jónás Vera (énekes), Kertész Endre (csellista), Kiss Gergely Geret (újcirkusz előadó), Meszerics András (mozgó énekes), Molnár András (zajzenész), Nagy Csilla (kortárs táncművész), Nagy Gábor (zongoraművész), Sárközi Richárd (slam poetry), Szamosi Judit (kortárs táncművész), Szarka Fedor Guido (képzőművész), Szegő Dávid (dobos), Vass Imre (kortárs táncművész), Weiner Sennyey Tibor (költő), Zoletnik Sophie (újcirkusz előadó) és még várhatóak meglepetés vendégek!

Mindegyik fellépővel készült egy perces trailer, nézzetek beléjük!