Túlélési technikák – a MOVING csoport kiállítása

Túlélési technikák – a MOVING csoport kiállítása

Dátum/Idő
06.05. - 06.16. 18:00

Kategória(k)


VERNISSAGE

18:00 – a kiállítást megnyitja: Révész Emese, művészettörténész

20:00 – MEGLEPETÉS KONCERT

 

A kiállítás címe „Túlélési technikák”. A cím arra utal, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a fiatal képzőművészek számára, hogy elinduljanak és megmaradjanak pályájukon. Az első évek különösen kritikusak ebből a szempontból. Sokan elhagyni kényszerülnek hivatásukat egzisztenciális problémáik és a megfelelő alkotókörnyezet hiánya miatt. Ezen időszaknak a túlélését segítik az úgynevezett inkubátor házak, mint a MÜSZi is, melynek elsődleges célja a zavartalan alkotókörnyezet biztosítása különböző művészeti területeken dolgozó alkotók számára. Az érvényesülés másik eszköze a csoportba tömörülés, így könnyebb érdekeiket képviselni, mintha egyedül próbálnának boldogulni.

 

A MOVING egy fiatal képzőművészekből álló művészcsoport. Az összetartó erőt a hasonló gondolkodásmód és világlátás jelenti. Egyfajta nyugtalanság, változtatási vágy. Az, hogy nem feltétlenül akarják elfogadni az őket körülvevő világ bebetonozottnak tűnő játékszabályait, a dolgok mozdulatlanságát. Ezért is lett a csoport neve MOVING.

 

A csoport tagjai eddig is igyekeztek sokrétűen tevékenykedni, több területen is kapcsolatba hozni egymással a mindennapok és a képzőművészet világát. Vannak, akik igyekeztek kilépni a hagyományos kiállítás kereteiből, akciók formájában az utcára vinni a művészetüket. Mások számára elsősorban az a fontos, hogy a látogatókat a megszokotthoz képest egy intimebb kapcsolatba hozzák a kiállított művekkel. Megint mások azon igyekeznek, hogy a szélesebb közönség számára szerethetővé tegyék a művészetet. A csoport célja az, hogy a közös kreatív munka és együttgondolkodás során ezeket a különböző utakat egy-egy nagyobb projektben időről időre egyesítse. Az anyag egyfajta összefoglalása az alkotók különálló munkásságának, ami viszonyítási pontként is szolgálhat a csoport tervezett projektjei számára, hiszen ezek már sok szempontból egy markánsan új irányt képviselnek.

 

A kiállítás nem egy szigorú koncepción alapul, abban az értelemben, hogy a kiállított műveket a tagok a már meglévő és egymástól függetlenül megszülető munkáikból válogatták össze, mégsem lehet azt mondani, hogy nem törekedne egységre.

 

http://www.movingart.hu/

 

A programokon való részvétel ingyenes, de a MÜSZi (sz)épüléséhez minden támogatást szívesen fogadunk.