HÁROM AZ EGYBEN – Egyed László, Igor Lazin és Novák Erik kiállítása – [VERNISSAGE]

HÁROM AZ EGYBEN  – Egyed László, Igor Lazin és Novák Erik kiállítása – [VERNISSAGE]

Dátum/Idő
02.15. 18:00

Kategória(k)


„Régóta izgalomban tart és gyönyörködtet, hogy amit képnek hívunk, az mennyire sokféle, gyakran egymásnak ellentmondó megoldások beláthatatlan sora. Ilyen kíváncsisággal és izgalommal tekintek hármunk párhuzamos kiállítására is. Mindannyian máshonnan, a képről és a “művészetről” mást
gondolva, másfelé tartunk. Ugyanakkor valamennyien elfogadjuk a másik képről alkotott elképzelését.”_
Egyed László

###

 

EGYED LÁSZLÓ 

A legutóbbi időben készített 8B-s rajzaimból válogattam erre a bemutatóra. A viszonylag kisméret általában is jellemző a képeimre, de erre a sorozatra feltétlenül. Ez a technika, a ceruza, nem teszi lehetővé, hogy azt az intenzitást, amit célul tűzök ki magam elé, sokkal nagyobb méretben
megvalósítsam. Még így is sokszor hadakozom a technikával. Főleg akkor, amikor egy felületet homogénnek szeretnék láttatni. Amit szeretnék megvalósítani az egyfajta rajzi és gondolati “tökéletesség”, a látszólagos realizmus ellenére a teljesen absztrakt érzelemmentesség.
Nem vágyom gondolatokat, érzelmeket, üzeneteket megfogalmazni, hanem csak egy nagyon logikus, átgondolt kompozíciót megvalósítani.

Egyed László kiállítását Margócsy István nyitja meg.

###

 

IGOR LAZIN

Részlet Danyiil Harmsz: Szonett című novellájából:

„Meglepő dolog esett meg velem: egyszercsak elfelejtettem, melyik jön hamarabb, a 7 vagy a 8. Átmentem a szomszédba és megkérdeztem, vajon ők mit gondolnak. Mily nagy volt a meglepetésem, amikor egyszercsak rájöttek, hogy ők sem emlékeznek a számok sorrendjére: az 1, 2, 3, 4, 5 és a 6-ra

emlékeznek, de tovább nem. (…) Mit tehettünk volna? Elmentünk a Nyári kertbe és elkezdtük számolni a fákat. De amikor 6-ig értünk a számolásban, megálltunk és elkezdtünk vitatkozni: egyesek szerint a 7 következett, mások szerint a 8. Sokáig vitatkoztunk volna, de akkor szerencsére az egyik kerti padról leesett egy gyerek és összetörte mindkét állkapcsát. Ez elterelte figyelmünket a vitáról. Aztán mindenki hazament.”

Igor Lazin kiállítását Szilágyi Kornél (Igor Buharov) nyitja meg.

###

 

NOVÁK ERIK

Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém. Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon”_Dante: Isteni színjáték

Hat éves koromban kaptam egy doboz olajfestéket és egy vásznat. Azóta festek. Valamiért muszáj. Ha valami bajom van, leülök egy vászon elé, festéket kenek rá, és közben gyógyulok. Nincs semmi koncepcióm, elméletem vagy mondanivalóm, de szeretek ülni és festeni, és közben nem gondolni semmire, csak eszközként részt venni egy kép megszületni akarásában. Közös kiállításunkra az elmúlt negyven évben festett képeimből válogatok össze, régieket és a legújabbakat vegyesen, szeretném megnézni őket egymás mellett, falra akasztva, és találkozni azzal aki voltam, hátha megértem, hogy ki vagyok most, és miért is csinálom ezt.

Novák Erik kiállítását Szirtes János nyitja meg.

##

 

BÚCSÚKONCERT ZENEKAR

búcsúkoncert
először és utoljára ebben a fomában!
búcsúkoncert
az idő repül és az alkalom eltűnik
búcsúkoncert
jó lesz!

Ének: Cseh Bori, Schéner Ildikó

Gitár, ének: Cseh András

Gitár: Schéner Misi

Basszusgitár: Molnár Botond

Hegedű, ének: Gauder Áron

Dob: Murai Gergő

Sámándob: Novák Erik

#

A programokon való részvétel ingyenes, de a MÜSZi (sz)épüléséhez minden támogatást szívesen fogadunk.

Facebook esemény