Toprock Intensive with REN

Dátum/Idő
10.01. - 10.02. 16:00 - 20:00

Kategória(k)


Toprock Intensive with REN

14079635_1798035507148551_8888298126845587673_n (1)

Facebook event

Eljött az idő, Földlakók!

A nevem bboy Ren, Fresh Roots Clan|B.LMNT csapatok oszlopos tagja vagyok, 15 éve breakelek. Volt szerencsém már tanítani Németországban, Romániában, és Szerbiában is, és az utóbbi 5-6 évem azzal töltöttem, hogy versenyekre, workshoppokra utazva bővítettem a tudásom eme csodás táncról.
Ennek egy szeletét szeretném megosztani egy intenzív kurzus keretein belül.

témák:
1. nap – 4 óra
toprock – foundation
lépések összekötése
rocking/uprock – alapok
mondok majd pár dolgot a zenéről is, amire javarészt táncolunk, lesz majd kis történelmi kitekintés is, hogy kontextusba kerüljenek a lépések.

2. nap – 4 óra
lépés variációk
freestlye gyakorlatok
toprock konceptek
háromszögezés

Tudom javasolni mindenkinek, aki szeretné kicsit bővíteni a szótárát, akármit is táncolt eddig, kezdőknek, haladóknak, toprock szerelmeseknek. Lesz majd sok nevetés meg móka, vér és verejték, szóval akit érdekel, azt szeretettel várom.

Jelentkezni itt az event falán lehet a következő formában:
név – hányadik napra jönnél
(pl.: Magyar Endre – mindkét napra jönnék)

Mennyi az annyi?
1 napos jegy : 6000.- 1x 4 óra
2 napos jegy : 10.000.- 2x 4 óra

Mikor?
Október 1-2, mindegyik nap 16:00-kor kezdődik az óra, ami azt jelenti, hogy 15:30ra ott kell lenni, hogy regisztrálni tudjatok! Illetve 4 órásak a napok, 20:00ig leszünk. A blokkok között szünetekkel.

Hol?
Művelődési Szint, Müszi, Blaha Lujza tér 1. – csengetni kell, majd felmenni az emeletre. A Müszin belül, pedig valószínűleg a Mozi teremben leszünk.

Mit kell hozni?
Kényelmes cucc, víz, esetleg valami törölköző ha gondolod. Toll, papír, hogy tudj jegyzetelni.

pZz,
Ren

ENGLISH

The time has come, Earthlings!
My name is B-boy Ren, member of the Fresh Roots Clan|B.LMNT crews. I do b-boying for 15 years now. I was already teaching in Germany, Romania and Serbia. I spent my last 5-6 years going to battles and workshops to extend my knowledge about this dance. In this intensive workshop I want to share a little slice of this knowledge.

Subjects:

1. day – 4 hours
Toprock – foundation
Connecting steps
Rocking/uprock – basics
We are going to talk about the music, the history, so we can put everything into context.

2. day – 4 hours
Step variations
Freestyle excercises
Toprock concepts
“Triangle-ing”

This workshop is for everyone who wants extend his/her vocabulary. Doesn’t matter what you have danced before. It’s for beginners, advanced dancers and toprock lovers as well. We gonna have a lot of fun, blood and sweat so if interested you are welcomed.

You can sign up on the event’s wall like this:
(Bobby Ewing – For both days)

How much?
1 day ticket – 6000. – HUF – 1x 4 hours
2 days ticket – 10.000 – HUF – 2x 4 hours

When?
October 1-2, everyday we start at 4 p.m., so you have to be there 3:30, because of the registration. End of the class is at 8 p.m. We gonna have short breaks between the blocks.

Where?
Művelődési Szint, Müszi, Blaha Lujza tér 1. – You have to ring the bell and then go upstairs. Inside Müszi we probably going to be in the “Mozi” room.

What to bring?
Comfortable clothes, water, and a towel will make you good use. Pen, paper for taking notes.