Hangjáték gyerekekkel

Hangjáték gyerekekkel

Dátum/Idő
11.05. 15:00 - 17:00

Kategória(k)


A Panyigai HangmÜhely elindítja hangjáték készítő foglalkozásait, melyekre 8-13 éves korosztály jelentkezését várjuk. Kezdésnek három csoportot indítunk. A foglalkozások egymásra épülnek, célunk, hogy a csapatokkal külön-külön a 6 alkalom alatt egy összefüggő hangjátékot hozzunk létre.

A hangjáték elkészítése egy összetett folyamat. Kezdetnek közösségépítő játékokkal, zenehallgatással, rajzolással, mozgással igyekszünk felcsigázni alkotói kedvünk. Változatos módszerekkel helyszíneket, szereplőket, hangulatokat vagy helyzeteket alkotunk, amikből később történeteink összeállnak. Mindehhez zenét szerzünk, érdekes hanghatásokat, zajokat állítunk elő hangszereink, egyéb hangkeltő eszközök és saját hangunk segítségével.
Majd a sikeres hangpróbák után indulhat a felvétel. A végeredményt bárki meghallgathatja a világhálón (internet).
A csapat ötletei alapján kialakulhat egy sorozat, egy összefüggő eposz, vagy akár több különálló zenés történet.

“A szekrényen túlról” címet viselő hangjáték a sorozatunk első része. Az alkotás sejteti, hogy mire számíthatnak a vállalkozó kedvű fiatalok. Két részletben itt érhető el! Hallgassátok szeretettel!

 

A jelentkezést a panyigaihangmuhely@gmail.com-ra várjuk. Kérjük, a levélben írd meg az érdeklődő nevét és korát, valamint azt, hogy melyik foglalkozásra szeretne járni. Több időpontot is meg lehet jelölni (ez a szervezést nagyban segítheti).
Létszám: max.12 fő. Túljelentkezés esetén újabb csoport indítására van lehetőség.
Később is van mód csatlakozni, abban az esetben, ha nem telt be a csoportlétszám.

Részvételi díj: Az első alkalom 500ft, a további foglalkozásokra 3 alkalmas havi bérlet váltható, melynek ára: 7500ft.
Egy foglalkozás időtartama 2 óra.

Helyszín, időpont:

Müszi (Művelődési Szint, 1085 Bp. Blaha Lujza tér 1.)
november 5. – december 17. 
minden kedden
15:00-17:00
között tartunk 1 foglalkozást.

Szeretettel várunk mindenkit!
Kliment Jankó és Makkai Dani a Panyigai HangmÜhely alapítói

Panyigai HangmÜhely – A szekrényen túl (1. rész)

https://www.youtube.com/watch?v=isWrdqNtNPU#t=61

http://panyigaihangmuhely.blogspot.hu/

https://www.facebook.com/panyigaihangmuhely?fref=ts