JAZZAJ KARAMBOL: JÜKROHANG /Jü vs. Makrohang/

JAZZAJ KARAMBOL: JÜKROHANG /Jü vs. Makrohang/

Dátum/Idő
06.18. 21:00

Kategória(k)


Ugyan rendszertelenül, de időről időre mégiscsak jelentkező sorozatunkban két azonos hangszerelésű zenekart hozunk egy tető alá, izgatottan várva, mi sül ki a zenei találkozóból. Ezúttal két újabb keletű triót, a klasszikus rock hangszerelésű, instrumentális Jü-t és Makrohang-ot eresztjük össze. Amennyire hasonszőrű a két zenekar, annyira különböző is. Igazi póver-zene mindkettő, egyik sem az a helyben ücsörgős fajta… Az mindenképpen közös bennük, hogy a tagok alapvetően jazz-zenészek, akik nem átallanak sutba dobni a konzin tanult skatulyákat és formulákat, és mernek vadabb vizekre evezni. Mindketten szívesen nyúlnak vissza a 60-as, 70-es évek rock-zenéihez mind feelingben, mind formailag. A Jü főleg az egészen korai Pink Floyd-os pszichedéliához, illetve a Black Sabbath-féle hard rockhoz, sőt a többek között ebből kinőtt doom-zenéhez, a Makrohang pedig inkább a 70-es évek végi szintén angolszász, dub-bal átszőtt punk-rockhoz. De persze mindez csak a kiindulás, ahonnan messzire vezetnek a szálak. Mindketten túl vannak már első lemezük felvételén, de mindketten egyelőre kiadóra várnak… A két zenekar találkozása nagyon izgalmas zenei csemegének ígérkezik!

A koncert három részből fog állni: először a két zenekar külön-külön is játszik, majd a harmadik felvonásban együtt a duplatrió.

A koncertek után a további zeneszóról Pop Davec DJ (Tilos Rádió / Optimal) gondoskodik!

Belépő: 1000 HUF

Támogatói jegy: 1500/2000 HUF

Szociális jegy: 500 HUF

A belépő megvásárlásával közvetlenül a fellépőket támogatod! Ha teheted, kérünk, hogy vásárolj támogatói jegyet!

[monkeybusiness / optimal + jazzaj produkció]

http://weareju.bandcamp.com/

https://www.facebook.com/thepowerofju

http://makrohang.bandcamp.com

https://www.facebook.com/Makrohang

http://tilos.hu/show/optimal

fészbuk esemény:

https://www.facebook.com/events/1413177068957905/