Újabb hét előadás a művészetről – negyedik előadás: Kell egy kis Spiritusz!

Újabb hét előadás a művészetről – negyedik előadás: Kell egy kis Spiritusz!

Dátum/Idő
11.04. 20:00

Kategória(k)


Csák György és Formanek Csaba előadása

Facebook esemény

A Radikális Szabadidő Színház a Spiritusz Egyesülettel közösen évek óta evez a független színházi világ partvidékein. Hogyan lesz egy egyetemi színházból a Tűzraktér meghatározó társulata? Majd hogyan kerülnek utcára, és hogyan alapítanak új színházi befogadóhelyet, hogyan veszítik el azt is, hogy végül további kalandos utak során a Müsziben kössenek ki? Hogyan frissül a társulat évről évre, és hogyan lehet kormányozni a hajót széllel szemben? Hogyan egyeztethetők össze az egyéni alkotói utak és művészi szemléletek a bürokrácia, a politika és a pénz dimenzióiban? Megalkuvás, kompromisszum, az önmagunkkal való szembenézés vagy a töretlen hit vezet igazi eredményre?

Az előadás során szóba kerülnek majd emberi történetek, hitvallások, kétségek, művészi ambíciók, felépülő és széthulló, majd újraépülő közösségek, pályázati taktikák és jövőképző stratégiák.

Csák György – A Spiritusz Egyesület elnöke, Rendező, színművész.

Formanek Csaba – A Radikális Szabadidő Színház alapítója, vezetője. Rendező, színész.