EFEMERTÉR – 1. műhelymunka

EFEMERTÉR – 1. műhelymunka

Dátum/Idő
10.25. 14:30

Kategória(k)


Facebook esemény

Szeretettel várunk Titeket az EFEMERTÉR című projektünk keretében rendezett három alkalmas műhelymunkára.
A műhelymunka a Magyar Képzőművészeti Egyetemen rendezett A Másik Piac nevű programunk folytatásaként valósulna meg.
Az együttműködésre különböző művészeti területek képviselőit szeretnénk meghívni: a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Budapest Kortárstánc Főiskola és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatóit. A közös munka eredménye egy városi akciókból álló eseménysorozat, majd egy decemberben megvalósuló egynapos kiállítás lesz.

A műhelymunka során olyan, a közelmúltban létrehozott törvényekkel és szabályokkal szeretnénk foglalkozni, amelyek a józan ész logikája és az írott szabály közti határt feszegetik. Ilyen például a köztéren való életvitelszerű tartózkodás tilalma, a villamos- és buszmegállóban való dohányzás büntetése, vagy egyszerűen a már megszokott, mégis megkérdőjelezhető korlátozások, mint például a parkokban gyakran felbukkanó “Fűre lépni tilos” táblák.

A találkozók alkalmával kisebb csoportokban dolgozva hozzuk létre a felvetésünkre reflektáló műveket. Lehetőség nyílik más művészeti területen dolgozók megismerésére, egymás szemléletmódjába való betekintésre.
Az első műhelymunka célja az ismerkedés, csoportok alakítása, a közös ötletelés elkezdése. Hogy elindítsuk a gondolkodást, kérünk, hogy készülj egy rövid bemutatkozással magadról, amelyben megismerhetjük mivel foglalkozol, miért veszel részt az EFEMERTÉRben és mit vársz a közös munkától.

Az első találkozó helyszíne és ideje:
MÜSZI 2013.10.25., 14:30
Ha nem tudsz részt venni a műhelymunkán, de érdekel a projekt, akkor is írj nekünk.
Több info:
efemerter2013@gmail.com

A projekt koncepcióját és A MÁSIK PIAC dokumentációját blogunkon találod:http://efemerter.tumblr.com/

Szervezők: a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szak másodéves hallgatói