Flash + Büdösök + Gyáni Levente koncert

Dátum/Idő
12.20. 22:00

Kategória(k)


Facebook esemény

Az ál-rendszarváltozás körül a zemberek feje fölül egyszerűen eltűnt a hatalom, ennek oka Magyarország keleti gyarmat státuszának világpolitikai okokkal magyarázható megszűnése volt, és nem a helyi élősdi álvezérek álrendszerváltása, ami a korábbi elit további zavartalan működését biztosította. A nyugati hatalom megérkezése előtti években (1990-97?) ez a fordulat a szellemiség éskultúra soha nem látott pezsgését idézte elő.

Na erről beszélek bazmeg, 89-ben alakult a Flash, masszív és félmasszív droghasználók részvételével. Az első felállás: én (Drflash) ének, szöveg, Kovács Imeró gitár, Márkus János ritmusgitár és Vida László basszgitár. A koncertokon mákot vagy heroint (esetleg szpíddel felütve) lőttünk intravénásan, teccik vagy nem teccik bazmeg! Itt megjegyzem, hogy senkinek nem ajánlom ezt a módszert, mert igen nagy százalékban korai halálhoz vagy lecsövesedéshez vezet. A Fekete Lyukat mi nyitottuk 2 napos koncerttel, a Balkán FuTourist volt a főzenekar, itt nem térnék ki bővebben a Kisz-vezető szerepére, aki elfoglalta a helyet jómagyar módszerrel, és az underground helyett befuttatta a saját szarnyaló pozőr együtteseit. A Tilos az Á is rendszeres fellépési helyünk lett, ott készült egy koncert-CD-nk. A Napnap Fesztiválon is felléptünk mind a 2-szer, a Szigeten is csináltunk legalább 15 koncertot, amíg a pénznyelők el nem tanácsoltak onnan, kb. 2005-ig? Ki emlékszik a Süssfelnapra a Honvéd uccában? A Bem mozi kedvenc koncerthelyünk volt amíg a pintérsintérek meg nem elégelték, a Cökszpony Ambientba is sokat bazseváltunk. Mostanában félévente tolunk egy nagyobb koncertot, legutóbb 2013 nyarán a Flash Fasztivál ment le haverzenekarokkal az A38 hajón.

Mi a Flash varázsa baszomaszádszélit? Mit gondolsz, barom, miért szereti a filozófus és a csöves egyszerre bazmeg?! Mert szemrebbenés nélkül, pofátlanul váltogatja és vegyíti a filozófiai magasságokban repkedő tartalmakat a legalpáribb gyalázkodásokkal! Sznobgeci, kizárod a világ egy lényeges részét, és ezzel le is merültél a saját átlátszatlan, kényelmes kereteid közé. A valóság durva és veszélyes, majd én szépen a pofádba tolmácsolom! De ezzel nem leszel felmentve semmi alól, nehogyaszhidd! Nem tudósítás, ítéletvégrehajtás!

Gyertek a MÜSZIbe 2013dec20ra az 56!!!odik születésnapomra!

Drflash

22:oo-
Gyáni Levente penget. Sanzonpunk egy szál gitárral,
http://www.youtube.com/watch?v=0y5k5mbREAo

Büdösök
http://www.youtube.com/watch?v=C0Wycqxm298

Flash
https://www.youtube.com/watch?v=JPrVQhKNgKA

Belépő:8oo Ft