MEGA-PIXEL /3. Nagyméretű Digitális Alkotások Országos Tárlata/

MEGA-PIXEL /3. Nagyméretű Digitális Alkotások Országos Tárlata/

Dátum/Idő
02.28. - 03.30. All Day

Kategória(k)


A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) civil, nonprofit, képzőművészeti egyesület, 2001-ben alakult Budapesten 18 alapító taggal. Mára taglétszámuk 74 főre nőtt. Működésüket kibővített országos jellegű hatókör jellemzi, összefogja az elektronikus, digitális eszközöket alkalmazó hazai művészeket, a műfajjal foglalkozó elméleti szakembereket, művészettörténészeket, művészeti írókat, képviseli azok érdekeit, és lehetőséget teremt a bemutatkozásra itthon és nemzetközi területen. Társasági kiállításokon kívül nyitott, országos és nemzeti kiállításokat is szerveznek.

A társaság 2014-ben megrendezi a soron következő országos kiállítás-sorozatát, MEGA-PIXEL 3. Nagyméretű Digitális Alkotások Országos Tárlatát két kategóriában [1. „KÉPSZONETTEK” Száz éve született – Hommage á Bálint Endre (1914-1986), 2. Szabad kategória].

A rendezvény a 2006 óta futó PIXEL Digitális Nyomatok I. Országos Szemle jogutódjaként 2010-től MEGA-PIXEL néven valósul meg. Megújult logóval, arculattal, friss szemlélettel. A koncepció is bővült abban a tekintetben, hogy a nyomatokon kívül ezúttal más, több médiával készült digitális alkotásokat is bemutatnak, mint, fény-, videó installációkat, objekteket, mely művek megalkotásánál, az ELEKTRONIKA, AZ ELEKTRONIKUS FÉNY, a DIGITALIZÁCIÓ játszik meghatározó szerepet.

Az előző rendezvényhez hasonlóan, több helyszínen láthatók a művek.

Első kiállításának a MÜSZI – Művelődési Szint ad helyet két kiállítóterében.

kurátor: HAász Ágnes, MET elnök

Megnyitó: 2014. február 28., péntek, 18 óra

A kiállítást megnyitja: Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író

Közreműködik: Kecskés Péter – akusztikus performansz

A kiállítás 2014. február 28-március 30. között látható

Müszi – Művelődési Szint, 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1.

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

A kiállítást kísérő programok

Vass Norbert: A szigetvári Bohár András Múzeum Magyar Elektrográfiai Múzeum bemutatása /www.szkzz.hu/

2014.március 3. hétfő, 18 óra

 

Csapdába csalni az időt 

Foglyul ejthetjük-e a képeket? Azzal, hogy kimerevítjük, vajon megkötözhetjük, megragadhatjuk-e az időt? Biztosak lehetünk-e abban, hogy valóságosan létező térrészt rögzítünk? A fotográfiához hasonlóan a sosem látottat vizsgáló elektrográfia is elfog, felmutat, egy szabad szemmel érzékelhetetlen világot tesz manifesztté. Az elektromossággal író alkotónak ráadásul állandó játszótársa a bizonytalan kimenetelű, műhelyinasa a véletlen.

A megkötés, a megkötözés ősi szándék. Mint minden művész, az elektrográfus is törekszik rá. Igaz, nem ritkán torz valóságdarabot csal csapdába. A vadásszal rokonítja az elektrográfust az is, hogy mindketten különleges zsákmány elejtésére törekszenek, ám tevékenységük abból a szempontból eltér viszont, hogy az elektromosságot munkatársául fogadó művész csak a ravasz meghúzása – vagyis a fénymásoló indító gombjának megnyomása, a szkenner letapogatófelületének működésbe hozása, a kiválasztott speciális effektus(ok) hozzáadása – után láthatja, mire is „lőtt” tulajdonképpen. Ha a trófea értékes – ha egyedi, játékos, különös ritmusú a nyakon csípett valóságdarab –, kezdődhet a preparálás, vagyis az előhívás, nyomtatás. Végül aztán megbecsült helyre kerül a kép, a skalp kiállíttatik. Múzeumba szállítják. 

Előadásomban a fiatalon elhunyt alkotó, esztéta és teoretikus, Bohár András nevét viselő Magyar Elektrográfiai Múzeum azon korszakát vizsgálom, amikor az állandó gyűjtemény a Makovecz Imre tervei alapján készült szigetvári Vigadó épületében lelt átmeneti otthonra.

 

Horkay István: Az elmozdult kép című előadása

2014.március 12. szerda 17 óra

A digitális montázstechnika számos új lehetőséget kínál, kihasználva a mozgókép és a grafikai háttér viszonyát.  Így új képi látásmódot hoz létre, ami mozgó grafikaként értelmezi a megjelenített rétegeket. A rétegek mozgatásával és egymásra fektetésével a mozgó és álló felülete viszonyából, részben új faktúrák részben új képi dimenziók keletkeznek. Rendkívül fontos egyfajta következetesség, egy átértelmezett szemlélet, ami technikailag számos lehetőséget hozhat, viszont az esetleges túldíszítettség hátrányos lehet.

A mozgó rétegek, fotók, dokumentumok, mozgó filmrészletek egy felületen belül újfajta feszültséget teremtenek, ugyanakkor a képi elemek felgyorsításával vagy lassításával a közölt információ a “laptop generáció” részére is érthetővé válik. Lényegében idézetek halmazáról van szó, amelyek sokszor fedik egymást. A kép, a mozgókép, a faktúra, a mozgó faktúra, a szöveg  (képben és hangban), a zene mind lehetséges alkotóelem ebben a struktúrában. Az arányuk az, ami meghatározó. A filmkészítés általában kollektív műfaj, itt viszont a kollázs létrehozása teljes egészében egyetlen személyhez köthető.

 

Dr. Winkler Ferenc: A KÉPÍRÁS FÜZETEK kiadványainak bemutatója  www.kepiras.hu

2014. március 19. szerda, 18 óra

A 2000-ben alakult Képírás Művészeti Alapítvány az irodalom és képzőművészet bemutatása mellett fontos feladatának tekinti a hagyomány a kortárs művészetben betöltött szerepének bemutatását. Az irodalom és képzőművészet határműfajainak – küldeményművészet, művészkönyv, vizuális költészet – népszerűsítése mellett az alapítvány az elektrográfia műfajának megismertetésében és elméleti feldolgozásában is komoly szerepet vállal – többek között Bohár Andrásnak az elektrográfia tárgykörbe tartozó írásainak megjelentetésével. Szombathy Bálint A magyar elektrográfia rövid története című könyvének megjelentetésével  az alapítvány az első olyan irányú könyv gondozását vállalta, melynek célja az elektrografika-elektrográfia eddigi történetének, hatásának áttekintése. A Képírás Művészeti Alapítvány – a Magyar Elektrográfiai Társaság és a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna egyesület mellett – a 2010-ben létrehozott Bohár András Magyar Elektrográfiai Gyűjtemény egyik alapítója. Képírás Füzetek című 2000 óta megjelenő sorozata szöveg és illusztráció egyenrangúságát hangsúlyozza. A Képírás Művészeti Alapítván 2009-ben alapított internetes folyóirata, a Képírás az alapítvány ezredfordulón elkezdett tevékenységet folytatja a virtuális világban.

/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

A MEGA-PIXEL 2014 további kiállításai
I.

MEGA-PIXEL 2010. díjazottjainak kiállítása
MKISZ Andrássy úti Galériája, H-1061 Budapest, Andrássy út  6.

Megnyitó: 2014. március 14. 18 óra

A kiállítás megtekinthető: 2014. március 14 – április 6.

Kiállítók: A. Nagy Gábor, Csáji Attila, †Csíkvári Péter, Csízy László, Kelecsényi Csilla, Lévay Jenő, Mayer Éva, Örkényi Antal, Stefanovits Péter, Zsubori Ervin

 

II.

Képszonettek” – Hommage á Bálint Endre (1914-1986), 100 éve született

FUGA Budapest Építészeti Központ, H-1056 Budapest, Petőfi S. u. 5. 

Megnyitó: 2014. március 26., szerda, 18 óra

A kiállítás megtekinthető: 2014. március 26.- április 22.

 

III.

 MEGA-PIXEL 2014 – Szabad kategória
ARTUS Stúdió, H-1116 Sztregova utca 7.

Megnyitó: 2014. június 4, szerda, 18 óra

A kiállítás megtekinthető: 2014. június 4-30.

A rendezők szándéka az elektrográfiát, mint új művészeti, technikai és műfaji alternatívát mutassák be, lehetőséget biztosítva, hazai művészeknek, elektronikus eszközökkel létrehozott nagyméretű műveinek kiállítására. Keresztmetszetet adjon e műfaj sokszínűségéről, jelenlegi hazai helyzetéről, eredményeiről és új irányvonalairól.

 

A kiállítás célja, jelentősége :

  • A képalkotás újfajta módozatainak bemutatása, a műfaj megismertetésén, terjesztésé túl,
  • a grafikai műfaj határainak tágítása, eszközeinek gazdagítása
  • fejlődésének, változásának, tendenciájának föltérképezése, felmérése
  • a felajánlott alkotásokból a MET elektrográfiai gyűjteményének gyarapítása,
  • új hagyományteremtő rendezvény teremtése, mely a főváros kulturális életét színesíti
  • keresztmetszetet, áttekintést adni az elektrográfia műfaj hazai alakulásáról, s az elmúlt 4 évben jelentkezett újabb tendenciákról, a legfigyelemreméltóbb hazai eredményekről.

 

A kiállítás anyagát kétnyelvű, (magyar-angol) színes katalógus jelentetnek meg.

A beérkező anyagot szakmai zsűri válogatja.

N. Mészáros Júlia művészettörténész – zsűri elnöke

Muladi Brigitta művészettörténész

Somorjai-Kiss Tibor, Dr. habil, DLA, grafikusművész

Róbert Jancovic, grafikusművész, a Pozsonyi Művészeti Egyetem tanára

HAász Ágnes képzőművész, kurátor

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) tevékenységéről bővebben

www.elektrografia.hu

 

Néhány számadat a MEGA_PIXEL 2010. évi tárlatáról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSRA TÖBB MINT 116 művész JELENTKEZETT. TÖBB NEVES MŰVÉSZT IS FELKÉRTEK A RÉSZVÉTELRE, többek között Csáji Attila, Csíkvári Péter, Faa Balázs, Halbauer Ede, Lux Antal, Mengyán András, Stefanovits Péter.

A beérkező anyagot válogató szakmai zsűri: Bordács Andrea műkritikus, HAász Ágnes képzőművész N. Mészáros Júlia művészettörténész, Nagy Gábor György képzőművész, Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író,

A zsűri döntése alapján 94 művész munkája került bemutatásra: 119 nyomat, 5 installáció, 14 videófilm volt látható, mely művek a műfaji átfedéseket, műfaji átjárhatóságot is jól reprezentálták.

A kiállítások helyszínei: FUGA Budapesti Építészeti Központ és az Olof Palme Ház MA HÁZ Galériája.

A kiállítás záró eseménye: Csáji Attila képzőművész „Fényművészetről szubjektíven” című előadása volt a FUGÁban.

A 2014-ben még több magyar művész részvételére számítunk, mivel egyre nagyobb az érdeklődés és az igény digitális jellegű művészeti rendezvényre. Itt látható az előző MEGA-PIXEL rendezvény katalógusa is. http://pdfcast.org/download/catalog-4.pdf

 

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

 A Képírás Füzetek eddig megjelent kiadványai

2000   Bohár András: Elektrográfia

2001   fenyvesi Tóth Árpád: Képregények

Szeifert Judit: Képírás

2002   Sándor Edit: Firkák

Szombathy Bálint: Millenniumi képek

2003   Bohár András: Jelenség és értelem

Bohár András: Határ-műfaj, Hát-tér esztétika

2004   Harangozó Ferenc: Elektrográfiák

Kazinczy Gábor: Képírás

2005   Szombathy Bálint: A konkrét költészet útjai

HAász Ágnes: Térfigurák

2006   Szlaukó László: COMIX

Bohár András: A fénymásolás művészetéről

2008   Klencsár Gábor-Káplán Géza: A tárgyak lélek/g/zete

2010   Ország László: Körös-torok

Szombathy Bálint: Mozgásképek

2011   Herendi Péter: Maszkok

Lux Antal: EX HUNGARIA

2012   Bohár András: A másik másolta

Tellér Mária: Külső tájak – Belső tájak

Kecskés Péter: Uranographia

2013   Bohár András: A művészet, mint kommunikációs forma

Ország László: MONITOR-SCANE

A Képírás Művészeti Alapítvány szervezésében és közreműködésével megvalósult, a magyar elektrográfiát bemutató kiállítások

2000   Művészeti Akadémia, Pisa /Olaszország/

2002   Városi Múzeum és Galéria, Zenta /Szerbia/

2003   Tibor Ernő Galéria, Nagyvárad /Románia/

2011   Zadari Levéltár Galériája, Zadar /Horvátország/

2012   Muravidéki Múzeum, Csáktornya /Horvátország/

A Képírás Művészeti Alapítvány alapítója: Dr. Gáspár Ferenc

Kuratóriumának tagjai: Bátai Sándor, Dr. Winkler Ferenc, Zentai Gábor

 

A Képírás (www.kepiras.com) internetes folyóirat szerkesztői: Bátai Sándor, Evellei Kata, Prágai Tamás, Nyári László, Vass Norbert

Társaságról bővebb tájékoztatás a www.elektrografia.hu honlapon található.

Itt látható  az előző MEGA-PIXEL rendezvény katalógusa is.

http://pdfcast.org/download/catalog-4.pdf