Dátum/Idő
11.19. - 12.03. 17:00
Kategória(k)
ELLENFÉNY
Turay Balázs és a Kontúr Közhasznú Egyesület fotóprojektje
A Kontúr Közhasznú Egyesület a Norvég Civil Alap által finanszírozott projektje keretében Turay Balázs fotográfus alkotásaiból szervez kiállítássorozatot, amely a kőbányai Hős utcában élők mindennapjaiba enged betekintést. A fotókiállítás a november 13-án a helyi közösség számára átadott Hős utca 15/a lakóépületében kialakított közösségi térből indul vándorútjára, majd kerül át a Müszi – Művelődési Szint kiállítóterébe, s végül 2016. áprilisban visszatér Kőbányára. A tárlat célja, hogy közelebb kerüljünk az itteni emberekhez úgy, hogy elsősorban az egyén kerüljön előtérbe, s csak ezt követően a lakókörnyezet.
Turay Balázs alkotói gyakorlatában a fotó olyan eszköz, amely a képhasználaton keresztül alkalmas a társadalmi, szociláisan érzékeny témák artikulálására. Ez a megközelítés kerül előtérbe a Hős utcában is. A mostani kiállítás nem egy lezárt fotóanyaggal és kész tanulságokkal áll elő, hanem sokkal inkább egy kimerevített pillanat, fáziskép, amely a 2015 áprilisa óta zajló közösségi munka kontextusát vázolja fel a fotóportrékon és archív felvételeken keresztül.
„A képek készítésének célja megváltoztatni a szegregátumokban élőkről alkotott és a szélesebb társadalomban is jelenlévő sztereotípiákat. Velük egyetértésben, számos beszélgetést követően a lakókörnyezetükből kiemelve mutatom meg a Hős utcában lakókat, mert arra vagyok első sorban kíváncsi, hogy kik is ők valójában, és mi az, ami bennünket összeköthet. A környezet, az otthon tulajdonságai és ezek hatásai számomra nem elválaszthatóak az itt élőktől, mégis igyekszem mindezt úgy megmutatni, hogy ezek súlyával együtt is az ő személyiségük megismerése legyen fontosabb, nem pedig az, ahol élnek.“
/Turay Balázs/
MEGYITÓ: 2015. november 19. (csütörtök)
17.00-17.05 Ünnepélyes megnyitó
17.05-17.15 Egyének és sorsok a Hős utcában”– Turay Balázs fotográfus
17.15-17.30 Kötetlen beszélgetés a kiállításról és a Norvég projektről
18.00-tól Szociopoly – interaktív társasjáték Bass László vezetésével
Nyitottabb Hős utcát – közösségfejlesztéssel a szegregátumban élő hátrányainak mérsékléséért
A Kontúr Közhasznú Egyesület 2011-ben jött létre azért, hogy segítséget nyújtson hátrányos helyzetű családoknak és fiataloknak,az esélyegyenlőség megteremtésével. Tevékenységük elsődleges célterülete a szegregátumként kezelt Hős utca, amely Budapest X. kerületében, Kőbányán található.
A Norvég Civil Alap támogatásával 2015. április 1. és 2016. április 30. között lehetőségük nyílik a Hős utcában közösségfejlesztő munkát szervezni. Céljuk, hogy a gyerekes családok közös érdekeire alapozva, többnyire a gyerekek szükségleteiből kiindulva, a helyi közösségi kapcsolatok revitalizálásával és fejlesztésével tegyék képessé a felnőtt korú lakosságot.
BŐVEBB INFORMÁCIÓ
A “Nyitottabb Hős utcát” közösségfejlesztő projektről
Balázs Turay honlapja
Kontúr Közhasznú Egyesület
Kontúr Közhasznú Egyesület fabebook
A kiállítás megtekinthető:
2015. november 19 – december 3. | H-P 10.00-18.00, Sz-V 14.00-18.00
Müszi – Művészeti Szint | 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1.
(A bejárat a Somogyi Béla utca felől található.)