Radikális Szabadidő Színház – Weiner Sennyey Tibor: CICERO SZICÍLIÁBAN

Radikális Szabadidő Színház – Weiner Sennyey Tibor: CICERO SZICÍLIÁBAN

Dátum/Idő
05.14. 19:00

Kategória(k)


Facebook esemény

 - szatíra 3 felvonásban -

Az ókori Róma fennhatósága alá kerülő Szicíliában Caius Verrest nevezik ki kormányzónak. A provinciát a korrupt kormányzó egyre jobban kizsigereli, kirabolja, legjobbjait száműzetésbe vagy ólombányákba kényszeríti. Róma az ambiciózus Cicerót, a köztársaság akkori második legjobb szónokát bízza meg azzal, hogy az ügynek utána járjon. Cicero rabszolgájával együtt Szicíliába utazik és mint egy igazi detektív, nyomozni kezd és bizonyítékokat gyűjteni. Az életveszélyes küldetés során Cicerónak a korrupció csábításával is meg kell küzdenie, ráadásul a tárgyaláson a korszak legnagyobb rétorával, Hortensius-szal kell majd összemérnie erejét.

Közben, egy párhuzamos univerzumban a 80-as évek Magyarországának rendszerváltás előtti levegőjébe szagolhatunk bele. Attilát, a kis úttörőt felelősségre vonják, mert az iskolai ünnepségen hegedülés közben nem viselte a vörös nyakkendőt. Az egész iskolát felforgató ügy végül odáig duzzad, hogy az igazgatót is menesztik állásából. A cselekmény követi a szereplők sorsát a rendszerváltás után, egészen napjainkig, ahol útjaik egy új színházi bemutató, a Cicero Szicíliában televíziós közvetítése kapcsán ismét keresztezi egymást.

Párhuzamos dimenziókat tár föl Weiner Sennyey Tibor új drámája és a Radikális Szabadidő Színház előadása. Mint egy átázott történelmi olvasókönyvben, a római köztársaság velejéig korrupt világának lapjaiba jelen életünk sorai szivárognak át a rendszerváltás utáni Magyarországról.

Mi a jó? Mi az igaz? Mi a jog és mi a kötelesség? Milyen párhuzam vonható Róma és Brüsszel, Szicília és Magyarország között? Lehet-e egyszerre több történelmünk? Mi a szabadság és mikor vagyunk igazán szabadok? Mi a demokrácia? Milyen az ókori és a mai köztársaság? Milyenek a felelős és milyenek a felelőtlen vezetők? Hogyan tévedhet el és kerülhet ki a hatalom labirintusából az egyszeri polgár? Mit jelent megfogalmazni a jót és a szépet, és hogyan lehet legyőzni a rosszat és csúfat? Mindez körülöttünk vagy inkább bennünk történik? Költői kérdések ezek, vagy van rájuk értelmes és reális válasz?

SZEREPLŐK: Ilyés Lénárd, Simon Attila, Bordi Gábor, Mezei Réka, Nacsa Lilla, Horváth Petronella, Pál Zsolt, Kálmánczhelyi Gábor, Lakatos Dániel

Látványtervező, fény: Pignitzky Ádám

Zene: Simon Attila

Bábok: Mindák Gergely

Író: Weiner Sennyey Tibor

Rendező: Formanek Csaba

(A színdarabhoz és az előadáshoz a szereplők személyes történeteit és írásait is felhasználtuk.)

http://radikalisszinhaz.hu