Civilizációs autogram / Szabó Csaba kiállítása

Dátum/Idő
05.31. - 06.28. 18:00

Kategória(k)


szabo_csaba

Szabó Csaba: Civilizációs autogram

A földgolyót keresztül-kasul behálózó szürke aszfaltcsík kihűlt lávafolyamként köti össze a földfelszín egyes pontjait, amelyen eljuthatunk bárhova anélkül, hogy a talpunk az anyaföldet érintené. Ez a megkövült érhálózat, amely nem az életben gyökerezik, nem az életet táplálja, csak a felületét horzsolja, gúzsba köti, viszi az emberiség szennyét szerte-szét, éjjel-nappal, miközben a felszabdalt részekről szépen lassan eltűnik az élet. Maga az élet, amiért anno megépültek ezek a gyilkos szürke utak, amin mint valami modernkori ikonok fekszenek a kilapított állattetemek – mutatva az életünk a természettől független sebességét, ritmusát, a száguldást, amely nem vezet sehova. Nem vezethet, mert az emberiség már nem ura ennek az örült iramnak, kapkodja a fejét jobbra és balra, fel és le, és nem lát semmit, nem érez semmit, és nem hall semmit. Rohan az idő ellenében úgy, hogy az időt saját magától és az embertársaitól lopja el, és végül csak az aszfaltra száradt elgázolt állatkompozíciók maradnak utána, mint egy egykori civilizációs autogram… a kiállított civilizációs autogramoknak nincs címük, csak a felfedezésük pontos helyének GPS koordinátái vannak feltüntetve.

/Szabó Csaba, helóta/

Szervezés: Pester Anna & Szabó Csaba, helóta

Megnyitó: 2017. május 31. (szerda) 18.00
A megnyitón közreműködik Fekete Katalin és Könnyű Orsi.

Facebook esemény

A kiállítás megtekinthető: május 31-a és június 28-a között / H-P 10.00-19.00, Sz-V 14.00-19.00

MÜSZI – Művelődési Szint | 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1-2. Corvin Áruház III. emelet.
Bejárat a Somogyi Béla utca felől, a zöld fémajtón át!