10.31.-11.02. HALÁLI NAPOK

10.31.-11.02. HALÁLI NAPOK

A halál Mexikóban nem hiányt jelent, hanem „másállapotot”, amelytől nem félni kell, hanem inkább megbecsülni azt. Vagyis a mexikói kultúra és a mexikói élet szerves része a halotti kultusz. Ezért a halál mind szokásaikban, mind cselekedeteikben, mind ábrázolásaikban megjelenik. Az európai visszafogott és melankolikus, néhol dramatikus Halottak Napja és Mindenszentekje szöges ellentétben álla a mexikói Días de los Muertos és a Día de los Fieles Difuntosharsány vidámságával. A halál ábrázolása náluk egyrészt barátságos, másrészt félelmetes. Az első a Catrina a vigyorgó, jól öltözött, kalapos csontvázfigura. Másik a kaszát tartó, csuklyás – bár gyakran igen színesbe öltöztetett - Santa Muerte.

A Haláli napok során a Hétmér világutazó sorozat keretében Lantos Adriána Mexikói halottkultusz című előadása betekintést ad a Halottak napjához kapcsolódó tradíció elemeibe, egyúttal nyomába ered a Halálnak. Ezekről a történésekről szól a Radikális Színház Halottas Könyv című előadása is. Emellett a mexikói halottak napja vidám népünnepélyét is elhozzuk a Müszibe, ezért nálunk is lesz színpompás oltárépítés, mexikói módon lehet üzenni az elhunytaknak, de készülhet akár pan de muerto, vagyis a Holtak Kenyere is. Kiegészítő programunk keretében levetítjükPaul Ledu – Frida, Naturaleza Víva (1986) című filmjét Frida Kahlo mexikói festőnő expresszív életéről, küzdelmeiről.

Aki eljön a Müszibe a Haláli Napokra, a mexikói halotti kultuszból kap ízelítőt és részesévé is válhat azzal, hogy maga hajtogatja és ragasztja az olyan szükséges kelléket, mint a papír girland (papel picado), részt vesz denevérdísz készítésben, vagy azték maszkkészítésben. Kapcsolódva az Angolszász kultúrához, nálunk is megjelenik a koponya, a csontváz, de lesz töklámpa, könyvtök, arcfestés és jelmezkészítés is. Mindenki kedvére díszítheti a Müszit és hozhatja hangulatba magát és a teret, hogy aztán a napot egy fergeteges latin bulival zárja.

A programsorozathoz tartozik még november 2-án egy az esti jelmezbálra előkészülő jelmezkészítő workshop, de leszmexikói maszk- és koponyafejdísz-készítés is. Fellép a mexikói Cosmo Danza társulat is, egy rituális Halotti táncműsorral. Ugyancsak a programba került egy – az ünnephez illő - Hajszínház Performance is, ami egy Break tánccal koreografált alternatív látványfodrászati előadás a Halloween sajátságos hangulatával, melyet a Sick Seven break csoport és B-BOY Brush produkciója zár. Ezt követően fellép a FAQ akustik zenekar, az esti jelmezbálban pedig a What Da Funk?! csapat fokozza majd a hangulatot. Táncoló csontvázak, kacéran mosolygó halálfejek, haláli jelmezek, retró táncruhák, karneváli maskarák, táncos jelmezverseny, tequila, virágpompa és hangos zene, vidámság all the night a Müsziben.

A programot a Mexikói Nagykövetség támogatja.

A program:

Október 31. (csütörtök)

12-19. Mexikói holtak napi oltár építése
19.00. A Haláli Napok megnyitója, egyben az oltár és
José Guadalupe Posada mexikói grafikus kiállításának megnyitója
19.30. Lantos Adriana előadása a mexikói halottkultuszról
20.00. Formanek-Ilyés-Pignitzky: Halottaskönyv/ Book of the Dead – Radikális Színház

November 1. (péntek)

14-18. Azték maszk és papírdísz készítő workshop
16.00. Filmvetítés: Frida, naturaleza viva (1986) (spanyol/angol)
19.00. Kiállításmegnyitó: Visszautasítottak tárlata
19.30. a Cosmo Danza tagjai mesélnek a halottkultuszról
20.00. Azték holtak napi táncos szertartás a Cosmo Danza (Mex.)
21.00. Latin-amerikai házibuli

November 2. (szombat)

14-18. Azték maszk készítő workshop
15-19.Jelmezkészítés, halottak napi dísz készítése, Tarot, jóslás
19.00. A szertartás – Cosmo Danza mexikói társulat táncelőadása
20.00. Holtak napi show hajkölteményekkel és breaktáncosokkal
21.00. Wath Da Funk?! DJ party és jelmezbál (Zotyka-Káosz)

(A program a Mexikói Nagykövetség, az Embajada de México en Hungría segítségével készült. )

 

további info:
www.muszi.org
http://cosmodanza.com/
https://www.facebook.com/Embamexhu
https://www.facebook.com/events/187793111407729
https://www.facebook.com/events/610305735699122
http://www.imdb.com/title/tt0087297/