11.07. Peca koncert

11.07. Peca koncert

A PECA szigetén afrikai, latin és balkáni ritmusok mellett bambusz- és PVC-fuvolák, valamint népdalosan egyszerű, felhőtlen dalszövegek dícsérik a pecázós élet örömeit.

Gábos Barna, a zenekar alapítója gyerekkora óta kétéltűként éli életét. Nyarait a Kis-Duna Angyali-szigetén tölti pecázással (nomen est omen), a fagy beálltával pedig vagy délibb vizekre evez egzotikus hangokért, vagy – újabban – behúzódik a városba és gitárokat készít. Így történhetett meg, hogy mindössze 13 évesen csatlakozott a Budapest utcáin zenélő andoki muzsikusokhoz, majd később a Mozgóház Társulattal bejárta Dél-Amerikát, élt Barcelonában és Londonban, hogy aztán visszatérjen minden szigetek legkedvesebbikére, az Angyalira.

Ebből a kétéltű létből született a Peca zenéje: az Angyali-sziget furcsa-mókás lakóit, horgász-fortélyokat és persze női szívek (hol valódi, hol álom)ostromát magyar és spanyol nyelven megéneklő szövegeket az Angyali-szigeten túli nagyvilág zenéje és ritmusai kísérik Afrikából, Dél-Amerikából vagy éppen a szomszédos Balkánról.

A Peca Bábel-medencéje ez. (Hang)színek keveredése, csak látszólag különböző világok újrakapcsolódása. Ahogy a zenekar legújabb videoklipje is mondja: Kalocsai Afrika. Egy híd angyali, buda-pesti, kárpát-medencei, afrikai és karibi szigetek közt.

A zenekar legújabb lemeze Kiráz a hideg címmel 2011 végén jelent meg a DDK és a BlyWorx közös kiadásában. A kerek 7 év élményeit összesűrítő, táncolós-pörgős dalok olyan egzotikus hangszereken szólalnak meg, mint az afrikai talking drum, a karibi timbales, a dél-amerikai maracas vagy a ghánai kpanlogo.

Belépő:
Szociális: 300 Ft – Normál: 500 Ft – Támogatói: 1000 Ft